2021. szeptember 15.

Everdell vélemény / Ezzel társasozunk mi!

Everdell vélemény / Ezzel társasozunk mi!

... Véget ért a nyár és az Örökfa hatalmas lombkoronájának védő árnyéka alatt Csőr város lakói felkészültek az őszre. Az Uszályos varangyok behúzták Faúsztató Bárkáikkal a hideg estékre való fákat. A Házaló pedig a Gazdaságban begyűjtött bogyókat cseréli el a helyi piacon gyantára. Eközben a Történész gondosan figyel a városban zajló eseményekre, az épületek elkészülését és a lakók érkezését egy lapnyi feljegyzéssel jutalmazza. A csőri rendezett közigazgatásnak hála sikerült megépíteni a Városi Emlékművet, ezzel megelőzve a környékbeli településeket. Ezt megünnepelve a lakók még a tél beállta előtt szeretnének megrendezni Egy Tűzijátékos Estét, amihez már csak egy jól képzett Bányászvakondra van szükség...

Történet


2018 januárjában indultak útra az erdőlakók, hogy meghódítsák a játékasztalokat. Ugyanis az alapjáték Kickstarter kampánya ekkor indult, amely nagyon szép sikert ért el. A sikert tovább fokozta az a három KS kampány, melyben kiegészítőkkel tudjuk bővíteni gyűjteményünket. 2019-ben a Gémklubnak köszönhetően megjelent magyarul is, így a kellően szöveg intenzív kártyákkal rendelkező játék szélesebb körben is el tudott terjedni. James A. Wilson nevét az Everdell rakta fel a társasjátékok térképére és a játék sikerét jól mutatja, hogy a BGG családi kategóriájában jelenleg a 2. helyet foglalja el. Nálunk is szinte azonnal kosárba került, amikor megjelent magyarul. De miért is döntöttünk úgy, hogy helye van a kollekciónkban?!

Hangulat


Az Everdell egy igazi cuki nyuszi jelmezbe bújtatott közepes nehézségű euro játék. A játék során mindenki a saját kis városát építgeti, a végén pedig győzelmi pontok segítségével megmérettetik, hogy ki volt a jobb polgármester. A játék grafikája gyönyörű, minden illusztráció tökéletesen passzol a témához, melyben kicsike állatok próbálnak boldogulni az erdő mélyén. Azonban itt jön az egyik nagy ellentmondása a játéknak, ugyanis a könnyed téma nem hozza magával a könnyed játékmenetet. Alapvetően egy szűk játékot kapunk, rengeteg kombózással, folyamatosan bővülő városképességekkel, amikre oda kell figyelni és akkor a célkártyákról még nem is beszéltünk. 

Miért van helye a polcon és az asztalon?

  • Egy jól tematizált euro elvárásait maximálisan teljesíti a játék, és bár olykor-olykor képes absztrakttá válni, de a mechanikai elemek könnyen visszahúznak a játék által mesélt történetbe. 
  • A játék egyik fő eleme a munkáslehelyezés. 2 munkással kezdjük a játékot, mely a végére 6-ra bővül. A munkásokkal főleg nyersanyagokat gyűjtünk a folyóparti és erdei helyszínekről, de velük tudjuk megszerezni pl. a pontokat érő eseményeket is, ha azok feltétele teljesült a városunkban. 
  • A munkások szűkösnek tűnő számát ellensúlyozza a kártyák adta rengeteg lehetőség, melynek 2 fő típus van: épület és erdőlakó. Ezek egymástól függetlenül is kijátszhatóak/használhatóak, viszont a megfelelő erdőlakót ingyen költöztethetjük be a számára alkalmas házba. A beköltöztetés további bónuszokat is adhat, pl. megnyithat új akcióhelyet az adott kártyán. A kártyák kijátszása történhet saját kézből vagy a közös készletből is, vagyis a Nagymezőről.
    A városunk ezen kártyákból épül majd fel, és max. 15 kártyát tartalmazhat (a játékban akad olyan kártya, amely felülírja ezen szabályt.) 
  • A játék sava-borsát maguk a kártyák adják. Számos lehetőséget adnak attól függően, hogy mely kategóriába tartoznak. Termelhetünk velük nyersanyagot, folyamatos hatásokkal segíthetik a megfelelő kombózást vagy új akció helyet adhatnak, akár vendégül látva más játékosokat is. De adhatnak játék végi pontozás során plusz pontokat a város összetétele alapján vagy a kijátszáskor egyszeri bónusszal segítik az előrehaladást.
    Minden kártya más és más hatással bír, így a kártyák megismerése az egyik fő szempont a játék tanulása során.
  • Amikor kifogyunk a munkásokból és a kijátszható kártyákból, akkor évszakváltással tudjuk a munkásainkat visszaszerezni. Továbbá a tavasz és az ősz beköszöntével a városunk termelő épületeiből megkapjuk az értékes javakat. 
  • A célok/események közül kettő van, amire figyelnünk kell. Az egyik az általános eseménylapkák, amelyek könnyen tervezhetőek. Hiszen látjuk, hogy ki hogyan áll a teljesítésükkel, így tudunk rá készülni. Ezeknél a különböző típusú kártyákból kell megadott darabszámnak lennie a városban. A másik a különleges eseménykártyák, melyek teljesítéséhez már konkrét kártyákra van szükség. Ezek teljesítése szinte csak a szerencsén múlik.
  • A játék végi pontokat szerezhetünk a kártyákról, kártyaképességekről, játék során szerzett pontokból és eseményekből. Az utolsó lapok kijátszásáig nem lehet tudni ki lesz a befutó, így végig izgalmas a játékosok közötti versengés
  • Az újrajátszhatóság eléggé magas. Az előkészület során véletlenszerűen kerülnek fel erdei akcióhelyek és az erdőlakó és épület kártyákat is egy alapos megkeverés után, véletlenszerűen húzzuk, ezért nincs egy biztos terv arra, hogy mi fog történni. A különleges események is bőven adnak hozzá az újrajátszhatósághoz, ráadásul terelhetik a játékunk olyan kártyák felé, amit máskülönben lehet nem használnánk/játszanánk ki. 
  • Mi legtöbbet ketten játszottuk, de három és négy fővel is működött. Négy játékosnál az alacsony interakció miatt előfordul, hogy csak várunk a körünkre, ezért én úgy érzem leginkább 2 fős játék, mint nagy csapatos összejövetel

Ha már kevésnek érezzük az alapdobozt, mit is tehetünk?

A készítők gondoskodtak arról, hogy azok se érezzék rosszul magukat, akik már kijátszottnak tekintik az alapjátékot. A világot ugyanis összesen 5 kiegészítővel gazdagították.

  • Spirecrest (Fagybérc): A magyar megjelenést tekintve a legelső kiegészítő, amely nemrég érkezett meg a boltok polcaira. A játékteret a Nagymezőtől délre bővíti a kiegészítő, ahol vándorainkkal új tájra utazhatunk. A tábla bővítéssel időjárás hatásokkal és felfedezésekkel is gyarapodik a játék, ez utóbbival ráadásul újabb pontozási lehetőségekkel gazdagíthatjuk városunkat. 
    Az időjárás kártyák közt sajnos csak negatív hatások vannak, pedig egy "bőséges termés" igazán rá fért volna a városunkra. Én kicsit itt hiányoltam a pozitív hatásokat. 
    A felfedezéseink során találkozhatunk nagy városlakókkal (én inkább óriásnak nevezném őket), akik néha kicsit viccesen néznek ki az akcióhelyeken.
    A felfedezések a útlapkák és az időjárás hatások egekbe tudják növelni az újrajátszhatóságot, ez után már tényleg lehetelten a két egyforma játék. Jó választás volt ezt megjeleníteni magyarul, csak reméljük, hogy a többi kiegészítő is sorra érkezik majd.
  • Pearlbrook: Az időrendben első kiegészítő a tábla bal oldalát nyitja meg, ahol a békák által lakta vizes területet látogathatjuk meg. Az eddigi nyersanyagok mellé gyöngyöt is tudunk gyűjteni, melyet díszítésekre és csodákra költhetünk, ezzel további győzelmi pontokat szerezve. A nagyköveteinkkel pedig a vízi szomszédjainkkal próbálunk diplomáciai kapcsolatot építeni és kereskedni.
  • Bellfaire: Tovább bővíti a játékos számot, így akár már 6 fővel is tudjuk játszani a játékot. Hozzáad egy kis játékos táblát, ami segít rendszerezni a nyersanyagokat, illetve a karton Örökfát lecseréli egy táblára, ahol piacolhatunk és megszervezhetjük a virágkarnevál eseményt (minden típusú kártyából kell lenni a városunkban). A játékosok között pedig megteremthetjük az aszimmetriát a különböző játékos képességekkel.  
  • Mistwood és Newleaf: Az utolsó két kiegészítőt tartalmazó Kickstater kampány idén zárult le, várhatóan pedig jövőre érkezik meg. Ezen kiegészítőkkel lezárul az Örökfa története

Kinél fog csak porosodni a polcon?

  • A játékban nagyon sok múlik azon, hogy Fortuna asszony mennyire fogadott kegyeibe. A kártyák befolyásolják minden lépésünket, azonban ezek előkerülése a pakliból igencsak változó. A magas szerencsefaktor ellenére nem érezhető az, hogy nem tudjuk irányítani a játékot, de aki nagy stratégiai tervezésre számít csalódni fog. A különleges események teljesítése, pedig igazi lutri, melynek megvan a maga szépsége, de bőven ad bosszantó pillanatot, amikor végig nézzük, hogy a másik játékosnak már 3 teljesült, míg nekünk egyre sem volt esélyünk. 
  • Az Everdell cuki, de nem könnyed. Családi felső kategóriás játék. Nagyon félrevezető a téma könnyedsége a játékmenethez képest. Sok benne a mechanika, amik épülnek egymásra, a kártyák pontos értelmezése elengedhetetlen, és folyamatosan észben kell tartanunk a már ránk vonatkozó hatásokat. Aki csak azért veszi meg mert cuki és nem számol a nehézségével, az már a szabálykönyv elolvasása után is elengedheti a játékot. A kiegészítők pedig csak tovább emelik a komplexitást, így egy Fagybérc meghódításával már bőven gamer játék kategóriába kerül
  • Kinyitható kempingasztalon bele se kezdjünk. A játékmenet nagyságát hűen tükrözi a játék által elfoglalt asztaltér. Az alapjáték önmagában megköveteli a helyet, pláne 4 játékos esetén (mindenki előtt ott lehet a 15 kártya a játék végén). Ha pedig hozzárakunk 1-2 kiegészítőt, akkor kezdődhet az asztalok összetolása. Sok helyet kér a játék, ami nemcsak a tér miatt problémás, hanem azért is, mert a kártyákon levő szöveg elolvasása egy idő után problémássá válhat.  
  • A játékosok közötti interakció viszonylag alacsony. A legtöbbször az elviszi előlem vagy elfoglalta a helyet események következnek be. A nyitva táblával ellátott helyek adnak némi ráhatást a másikra, de ez sem annyira számottevő. Gyakran merülünk saját kártyáink optimalizálásba, a körök átgondolásába, így néha nem is figyeljük a többiek akcióját. Talán mi ezért is éreztük, hogy inkább 2 fővel legjobb a játék.

Vélemény


Az Everdell már 2 éve rendítetlenül vándorol időről időre a Kallax és a társasjáték asztalunk között. A cukisággal fűszerezett komplexebb játékélmény nálunk betalált. Sosem lesz az a bizonyos első helyezett, kedvenc játék, de az a veszély sem fenyegeti, hogy eladó sorba kerül. Magas újrajátszhatósága miatt mindig ad egy új játékélményt, a nemrég megjelent magyar kiegészítővel pedig bőven bebiztosította helyét a polcunkon. Ezért időről-időre biztosan megrázzuk azt az Örökfát, hogy lássuk milyen erdőlakók potyognak le róla.