2021. december 21.

2021-ben megjelent társasjáték rendezőink

2021-ben megjelent társasjáték rendezőink
A képekre kattintva tudod megtekinteni az inserteket, a játékok neveire kattitnva pedig a Társasjátékok.com adatlapokat.


Mondhatni már-már hagyománnyá vált, hogy minden év végén "végiglapozom" a közösségi oldalainkat, átnyálazom a termék megjelenéseinket és összerittyentek nektek egy blogot. Beleolvasgatok a korábbi években publikált társasjáték rendező megjelenések blogokra és szinte mindig rádöbbenek, hogy az egy éve soknak hitt insert megjelenéseket ismét túlszárnyaltuk és kissé rácsodálkozva, mégis elégedetten és büszkén veregetem meg a vállunkat.

Jelen blogban csakis az új társasjáték rendezőkről és a már meglévő insertek frissítéseit mutatom be nektek. Számos egyéb termékkel bővültünk, melyekről bővebben majd az év végi visszatekintő blogban olvashattok.

Kezdjük is az elején! Januárban elsőként megjelent a Pulsar 2849-hez készített társasjáték rendezőnk, melyet rögtön két olyan játék követett, amit ti szavaztatok meg. Ezek a Splendor és a Nottingham bírája játékok.

    

Majd márciusban eleveztünk melegebb éghajlatra és megcsináltuk a Fesztáv társasjáték rendezőnk frissítését. A sok új tartalom (és az akkor már bejelentett következő kiegészítő) miatt döntenünk kellett, hogy mi a fontosabb?! Meghagyjuk az insertben a kockatorony tárolásának lehetőségét vagy inkább azt a helyet felhasználva teret hagyunk annak, hogy a következő kiegészítő is beleférjen és ne kelljen ismét frissíteni. Végül úgy döntöttünk, hogy a kockatorony tárolásnak hiánya kevésbé fájó, mint egy teljesen új insert megvétele egy újabb frissítés után. 

    

A madarakat az időutazók és a méhek követték. Az Anachrony és a Honey Buzz a maguk témájában nagy kedvencek, melyek megérdemeltek egy jó kis insertet. A két insert merőben más, és kb. összehasonlíthatatlan, abban mégis megegyeznek, hogy mindkettő nagyban segíti az előkészületet.

    

A kis dobozban sok tartalom már nem újdonság a Nyugati királyság trilógia után, ezért nem meglepő azt hiszem az sem, hogy a Szkítia fosztogatói a megjelenés után gyorsan kapott is társasjáték rendezőt tőlünk. Vele karöltve érkezett a webshopra két frissítés. A 7 csoda: Párbaj - Agora kiegészítőjének megjelenése után fogtuk az insertet és beleszuszukáltuk őt is. Így lett egy csak hivatalos kiegészítőkkel tárolható insert, amely bővülni fog természetesen a fan made Leaders / Vezetők kiegészítővel is (amint elkészül a nyomdában a tervezéshez szükséges példány). A Brass: Birmingham pedig azért kapott egy változatot, mert partnerünk a minik.hu készített hozzá csodaszép 3D nyomtatott jelölőket

      

Már javában nyáron járunk az időben, amikor kölcsön kaptunk tervezéshez két társasjátékot: a Carcassonne mega csomagját és az Alchemists-et. Mindkettő okozott némi fejfájást. Az Alchemists a rengeteg tartozéka miatt, hogy befog-e férni a dobozba. A Carcassonne pedig a megannyi kiegészítője miatt. Ez utóbbinál készült is több változat, sőt úgy gondoltuk senkit nem kényszerítünk bele olyan insert vásárlásába, aminek aztán a fele üresen tátong, mert épp nem az a kiegészítő van meg, aminek helye lenne benne. Ezért lett egy ízig-vérig moduláris insert, amelyet mindenki maga tud összeállítani, akár mega kivitelben is.

    

A frissítések, kiegészítések a 7 csoda: Párbaj és Brass: Birminghamel még nem értek véget. Megjelent ugyanis az Arkham LCG The Innsmouth Conspiracy kiegészítője, amely számos új tokent hozott be a játékba, ezért készítettünk hozzá egy tokentartó szettet. Megjelent az Arkham Horror 3 kiadásának Secrets of the Order kiegészítője, amely szintén frissítést kívánt a meglévő inserttől. Majd megjelent a 7 csoda 2. kiadása, amelynek mérete természetesen eltért az első kiadásétól, ezért készítenünk kellett egy újabb insertet, amely kompatibilis vele. A sok kicsi(nek tűnő) toldozgatás-foldozgatás után az egyik kedves barátunknak hála, a hónunk alá csaphattuk az Arnak elveszett romjai alapjátékot és hazáig, sőt az insert tervezésig meg sem álltunk vele!

    

A nyár végeztével megvettük a Homályrév: Oroszlánfalka játékot, hogy a magyar megjelenés után ne kelljen sokat várnotok a társasjáték rendezőre. Ezt követően közkívánatra elkészítettük a Imperium Classics és Legends insertjét. Szeptemberben pedig kezdetét vette az első tanévünk az Ökológia hónappal, amely kereteink belül sokak nagy örömére megcsináltuk az Everdell társasjáték rendezőt. A termékben az alapjáték mellett helyet foglal a Fagybérc kiegészítő, valamint az általunk tervezett és gyártott nyitva táblák, célkártya tartók és még a mini fa is!

    

Az erdőben maradva megalkottuk a Parks játék insertjét, melyben az alapjáték mellett a Nightfall kiegészítő is tárolható. Majd beléptünk az októberbe, amikor is kezdetét vette a gasztronómia hónapunk. Lett is gyorsan egy frissítés a Kuruzslók Quedlinburgban társasjáték rendezőre. A második kiegészítő tárolhatósága mellett gondoltunk arra is, hogy tokenvédővel is elférjenek a gyorsan kopó komponensek. Aztán ellátogattunk a szerzetesekhez, hogy megtudjuk hogyan kell Mennyei sert készíteni. Mivel a játékban nincs túl sok komponens, ezért szabadjára engedtük a fantáziánkat, és a megszokott egyszerűbb formák helyett készült 4 söröskorsó formájú tároló a játékosoknak.

     

Az év végét négy igazán nagyszerű euro játékkal zártuk. A Koronák városa kiegészítő megjelenése után frissítést kapott a Nyugati királyság lovagjai termékünk. Majd a "vizes" játékok következtek. Gátakat, szerződéseket, munkagépeket rendezgettük a Duzzasztómű insertjében, majd a víz alá merülve épületeket, hínárokat és alagutakat a Víz alatti városok társasjáték rendezőjében. Végül megterveztük a no.1 euro játékunk, az Anachrony kiegészítőjének insertjét.

A társasjáték rendezők mellett idén sem feledkeztünk meg az egyéb termékekről. 21 db új termék jelent meg (győzelmi pont jelölő tábla, falikép, poháralátét, játékos erőforrás tároló és még sokan mások!). A fő termék családunk továbbra is az insertek maradnak, de szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni az egyéb termékeknek is. Ezekről majd az év végi összefoglaló blogban olvashattok bővebben.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok idén is. Köszönjük a sok támogatást, a bíztatást, az elismerő és kedves szavakat. És nem utolsó sorban köszönjük az építő jellegű kritikákat és ötleteket.