2018. december 27.

Visszatekintés a 2018-as évünkre

Visszatekintés a 2018-as évünkre

Már csak pár nap és vége az évnek, mi pedig egy csésze forró kávé mellett, visszatekintettünk, hogy mi mindent történt velünk 2018-ban! Bár még nem telt el egy teljes év az indulásunk óta, mégis megannyi eseményben volt részünk. Voltak hullámvölgyek és magas hegycsúcsok.

Aki nyomon követi/követte a munkásságunkat, az tudja, hogy 2018. februárjában indultunk. Már a kezdet sem volt zökkenőmentes. Pár hetet csúszott a webshop publikálása a tervezetthez képest, ugyanis a Shopify rendszerében pont akkor dolgoztak egy hiba elhárításán, aminek az orvoslása természetesen fontos volt nekünk is. Ezért kénytelenek voltunk tűkön ülve várni.

Ezen aztán túllépve elindultunk, s jöttek sorra a termék megjelenések. Először csak kisebb ajándéktárgyakat árultunk a webshopunkon, majd elmerültünk a társasjáték rendezők világában. Április környékén már olyannyira, hogy létrehoztunk egy saját Facebook csoportot, amely csak a társasjáték kedvelő közösségnek szól. Ebben a csoportban lehet szavazni arra, hogy mely társasjátékokhoz készüljön rendező, itt osztunk meg belső infókat vagy kérjük ki a csapat véleményét.

A hónap végén pedig elindítottuk a „kölcsönadási akciónkat”. Mivel nem tudunk (és nem is akarunk) minden társasjátékot beszerezni, úgy döntöttünk, hogy kölcsönkérjük azokat, melyek nem találhatóak meg a polcunkon. A tulajdonosnak pedig egy 50%-os kedvezménnyel honoráljuk meg, hogy pár hétig nélkülözi a társasjátékát.

A hatalmas érdeklődés mellett tovább görgettük a szekerünket. Májusban elköltöztünk Győrbe, így -Budapest mellett- már itt is át lehet(ett) venni a megrendeléseket. Közben készültek az újabbnál újabb termékek, társasjáték rendezők. Mi pedig a háttérben tovább ötleteltünk és fejlesztettük magunkat is és a termékeinket is, hogy még jobbak legyenek.

Júniusban megkeresett minket a DistrictD10 csapata, hogy készítenének velünk cikket. Hatalmas nagy öröm volt számunkra, hogy egyre inkább terjed a hírünk kis hazánkban. Az ajánlásoknak és a megjelenéseknek hála, aztán el is értük a 300-as lájkoló számot Facebookon.

Nyár végén – ősz kezdetén gördülékenyen mentek a dolgaink, sorra jöttek a társasjátékok, készültek a rendezőt, elindítottuk az első nyereményjátékunkat, ráadásul mindeközben érdekesebbnél érdekesebb egyedi megrendelésekkel kerestek meg minket. És ahogy az lenni szokott a csendes időszak után jött egy kis vihar. Gépleállás, alkatrészcsere, ami miatt 2 hónapos kényszerszünetet tartottunk. Legalábbis, ami a gyártást illeti, mert a háttérben tovább tevékenykedünk. Elkezdtük építeni a partneri kapcsolatainkat, három rendkívül nagyszerű csapattal: Mit játsszunk?, Sas és Kos társasjátékos szaküzlet és a Társasjátékok.com. Közben új helyre költöztettük a gépünket, felkészülve a géppark bővítésre. Aztán október közepén újra beindult a gyártás.

Novemberben mi is kint jártunk a Társasjátékok ünnepén, persze csak, mint magánember/látogató, de hatalmas öröm volt így is, hisz rengeteg kedves emberrel találkoztunk! :)

Az év vége békésen és nyugalmasan telik, s bízunk benne, hogy ez a nyugalom nem a következő viharunk előtti csendje. Bizakodva várjuk, hogy mit tartogat számunkra a 2019-es év! Az már biztos, hogy sok újdonság és sok változás jön, amiket természetesen mind megosztunk veletek.

Köszönjük, hogy itt voltatok velünk 2018-ban, hogy támogattatok bennünket, hogy vásároltatok tőlünk, és hogy megbíztatok bennünk annyira, hogy boldogan adtátok kölcsön a féltve őrzött társasjátékaitokat! Rendkívül hálásak vagyunk, és ezúton szeretnénk nektek mámorban gazdag szilvesztert és boldog új évet kívánni!