2019. december 09.

2019-ben megjelent társasjáték rendezőink

2019-ben megjelent társasjáték rendezőink

A 2019-es évünk sem volt kevésbé pörgős, mint a 2018-as, ami a termék megjelenéseinket illeti.

A januárban publikált évindító blogbejegyzésünkben megosztottuk veletek azt, hogy miképpen akarunk változtatni a társasjáték rendező megjelenéseken. Akkor még azt terveztük, hogy évi 12 db, tehát havi 1 db társasjáték rendezőt készítünk el. Illetve, hogy összesen 6 db társasjátékot fogunk átvenni egy év alatt tőletek, a maradék 6-ot pedig mi választjuk ki. A tervezett társasjáték rendező megjelenést sikeresen megdupláztuk, mivel idén 24 db insert került fel a webshopunkra. A tőletek átvett játékokat is túlléptük, mert a tervezett 6 helyett 8-at kaptunk kölcsön. 

A duplázás oka részben az volt, hogy a piac felpörgött, rengeteg új társasjáték jelent meg, melyek szinte sírtak az insertért (pl.: Nyugati királyság lovagjai). Részben pedig az volt az oka, hogy a megjelenési listába bekerült pár olyan játék, melyek közel állnak a szívünkhöz (pl.: Arkham Horror LCG). Ezen felül pedig partnereink is megtámogattak minket egy-egy játékkal vagy kiegészítővel.

Az évet rögtön egy partner által támogatott társasjátékkal kezdtük, ugyanis a Sas és Kos a társasjátékos szaküzlettől megkaptuk az Arkham Horror 3. kiadását. A sok token és kártya miatt szinte elengedhetetlen volt az insert készítés. A játék azóta megjelent magyarul is, ezért a termékünk már magyar nyelvű feliratokkal is megvásárolható.

  

Az Arkhami vonalat követve az év második terméke az Arkham Horror LCG Return dobozaihoz készített társasjáték rendezőnk volt. A termék annyira népszerűvé vált, hogy több kiegészítő termékkel bővült és egy mini termékcsalád született belőle. A webshopunkon elérhető többek közt: játékostábla, tokentartó szett, fa doboz és kártyatartó talp is. Ez a termékcsaládunk jövőre biztosan bővülni fog még pár aprósággal. 

  

A telet egy termékfrissítéssel búcsúztattuk, mert a 7 csodához megjelent Armada kiegészítő már nem fért el az insertben, illetve azt a visszajzést kaptuk, hogy prémium kártyavédővel túlcsordulnak a kártyák. Ezért ez a termékünk kapott egy kisebb ráncfelvarrást.

  

Tavasszal aztán felébredve a téli álomból és a szülinap okozta mámorból, belecsaptunk a lovak közé. Vegyesen jelentek meg a kölcsönkapott társasjáték rendezők és mi általunk választottak, az alábbi játékokhoz:
Mysterium, Scythe, Kingdom Builder, Xia: Legends of the Drift System, Star Wars Lázadás.

   

Az év közepén felkerült a webshopunkra a második partneri támogatással készült társasjáték rendezőnk. Ezúttal a Metagame Kártya- és Társasjáték bolttól kaptuk meg tervezéshez a Holtak tele: Válaszúton társasjátékot. A sorozatot folytatva csináltunk insertet a Dead of Winter: The Long Nighthoz is.

A zombik után Alienek támadtak ránk, ezért kénytelenek voltunk foglalkozni a Legendary Encounters társasjátékokkal. Majd a harcokat folytatva visszarepültünk az időben, hogy egymással párbajozva ókori csodákat építsünk meg.

   

A nyáron kölcsön kaptuk a mega csomagot. Mert hát milyen unalmas lenne az év egy igazi nagyágyú nélkül? Az Arkham Horror 2. kiadásának alapjátéka mellett elkészítettük a mega insertet, melyet megfűszereztünk azzal, hogy dobozt is csináltunk hozzá. A doboz dekorálásának megtervezésében segítségül hívtuk Tomasics Józsefet, a Dunwich Market partnerünk alapító atyját.

  

Az idei évünk utolsó partneri termék összekapcsolását a BoardGameSet-el zártuk. A Terra Mysticához készített társasjáték rendezőnk ugyanis támogatja a Balázs által tervezett és gyártott csodaszép jelölők tárolását.

  

Aztán szép lassan kezdtünk ráhangolódni az őszre a Boskhoz és a Viticulture-hoz készített társasjáték rendezőinkkel. Ellátogattunk a Nyugati királyság építőmestereihez és lovagjaihoz. Gaia projektben vettünk részt és szembeszálltunk Mordor seregeivel is. S ha ez mind nem lenne elég, hajótörést szenvedtünk Péntekkel. Eközben családtagjaink azon buzgólkodtak, hogy a nevünk bekerüljön a falu krónikájába.

    
   
Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki támogatott minket. Köszönjük a sok bíztatást, ötletet, a partneri támogatásokat és a kölcsön adott társasjátékokat!