Mintha csak tegnap lett volna, hogy elindult a 12 hónap - 12 téma ötletünk. Emlékszem az év elején próbáltuk előre meghatározni kb. az összes hónapot. Aztán rájöttünk, hogy ez kicsit sok volna és inkább apránként haladtunk. Ezért lefixáltunk 2-3 hónapot, majd amikor egyet teljesítettünk kigondoltuk a következőt és így tovább... A lista még így is sokat változott, formálódott út közben, a felkérések, kölcsönadások és egyéb tényezők függvényében.
Az egész több szervezést igényelt, mint gondoltuk. Hiszen amellett, hogy meghatároztuk a témát, elő kellett készíteni a grafika anyagait, összegyűjteni a termékeket, kitalálni, hogy mely termék melyik hónapban jelenjen meg, és a többi. Bár meghagytuk magunknak a lehetőséget, hogy témától független terméket jelenítsünk meg, mégis igyekeztünk a meghatározott témán belül mozogni.
De nézzük is meg, hogy melyek voltak az idei témák és miért.
(A témához kapcsolódó termékekért kattints a képekre!)
JANUÁR: VILÁGŰR
Talán nem újdonság azoknak, akik régóta követnek minket, hogy nagy kedvenceink közé tartoznak a világűr témájú játékok. Az év végén kézbe kapott Nemesis és az utolsó kiegészítőjét megkapó Mars terraformálása szinte sírtak az insertért. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezzel a témával indítjuk az évet.
FEBRUÁR: TÖRTÉNELEM
A folytatásban a kölcsönadásoké volt a szerep. Krisztinától megkaptuk a Civilization kiegészítőit, Attilától pedig a Castles of Burgundy mindkét változatát/kiadását. Így ebben a hónapban ehhez a két játékhoz készült társasjáték rendező. Ezen felül pedig megterveztük első kihívás táblánkat, mely korokat átívelő, történelmi dekorációt kapott.
MÁRCIUS: FANTASY
Márciusban minket is utolért (sajnos 😄) a végzet. A Homályrév világa beszippantott. Már az első pár játéknál érezhető volt, hogy ide bizony kell egy insert, mert mire mindent kipakolunk, lemegy a nap. Valamint gondoltunk a minifestőkre is, úgyhogy még ebben a hónapban kérésre bővítettük a festéktartó családot.
ÁPRILIS: TERMÉSZET
Bizton mondhatom, hogy ezt a hónapot volt a legnehezebb kivárni. Ugyanis a Fesztávhoz készített társasjáték rendező és a madáretető kockatorony, valamint az Everdell tárolók akkor már kb. 2 hónapja készen voltak. Gondolhatjátok micsoda megpróbáltatás volt számunka csendben várni. 😶
MÁJUS: MUNKÁS (LEHELYEZŐS)
Azt hiszem egyértelmű, hogy miért választottuk a témát. Adta magát a dolog. Egyaránt szerepet kaptak azok a termékek, melyek munkás lehelyezős mechanizmust használnak, és azok is, melyek témája maga a munka. Így készült el az egyik nagy kedvencünk, a Brass: Birmingham insertje.
Ez a hónap viszont más szempontból is különlegesnek mondható. Ebben a hónapban lettünk partnerek az MTL-el, aminek köszönhetően már kártyavédőket is tudtok nálunk vásárolni. Illetve ebben a hónapban keresett meg minket a PC Guru is, hogy készítenének velünk cikkeket.
JÚNIUS: LOVECRAFT
Júniusban aztán sötétebb vizekre eveztünk. Mindketten nagy Lovecraft világ rajongók vagyunk. 3 kallax polcot elfoglaló Arkham horrorok és a külön termékcsalád az LCG-nek némi sejtést adhatott arra, hogy bizony lesz ilyen témánk. Insertek, játékostáblák és még könyvjelzők is napvilágot láttak ebben a hónapban.
JÚLIUS: KÖZÖSSÉG
Júliusban úgy döntöttünk, hogy rólatok szóljon egy teljes hónap. Összegyűjtöttük azon termékeket, amelyekhez ti adtátok kölcsön a társasjátékaitokat, és elkészítettünk két insertet, melyeket ti szavaztatok meg. A közösség hónap alkalmából a tokenek is az alapján készültek, hogy ti mire vágytatok. Ezért a megszokott 4 festett/festhető token helyett a Mars terraformálásához készültek jelölők.
AUGUSZTUS: BÁRHOL, BÁRMIKOR
Fellélegezve a korlátozásokból elhoztunk nektek egy olyan témát, amely kicsit kizökkentett minket (is) a világban történő gondokból. Ebben a hónapban igyekeztünk minél többet játszani, melyekből - fotók, posztok formájában - párat megosztottunk veletek is. Amellett pedig, hogy részt vettünk a Mit játsszunk? pikniken, Réka és Zoli készítettek egy fantasztikus videót a termékeinkről. 😍
Ez a hónap végül egy játéktól független hónap lett, ugyanis olyan kiegészítőket terveztünk nektek, melyeket több játékhoz is tudtok használni.
SZEPTEMBER: ŐSZ
Szeptemberre hamarabb voltak meg a termékek, mint a téma. Kölcsön kaptuk a Nagy Western Utazás játékot Gergőtől, utolsó simításokat végeztük a húzózsákokon és beérkezett hozzánk igény a festéktartó család bővítésére is. Adott némi fejtörést, hogy mivel tudnák ezeket összekötni, majd a maga egyszerűségével (de nagyszerűségével) az őszre esett a választás.
OKTÓBER: SÖTÉTSÉG
A folyamatosan és gyorsan rövidülő nappalokkal úgy éreztük ideje visszahozni a két legnépszerűbb és legkedveltebb témánkat, az űrt és a horrort. Így sötétség néven össze is gyúrtuk a kettőt.
Ám az októberi sötétségben, azért érkezett egy nagy fényesség is! Ugyanis ebben a hónapban indult el a nemzetközi webshopunk, hála a folyamatos külföldi érdeklődéseknek. 😇
NOVEMBER: ELŐKÉSZÜLETEK
Korainak tűnhet karácsonyi termékekről posztolni novemberben. Maga a hangulat minket is csak a hónap végén, december elején kezd magával ragadni. Viszont a gyártási idők miatt fontosnak tartottuk, hogy ne decemberben jelenjenek meg az ünnepi termékek. Hiszen akkor max. jövő karácsonykor tudtátok volna őket használni.
DECEMBER: ÜNNEPEK
Ebben a hónapban az ünnepek mellett a legnagyobb figyelmet a gyártás kapta. A fejlesztéseket, termék megjelenéseket kicsit félre téve, inkább arra fókuszálunk, hogy a lehető legtöbb csomag megérkezzen karácsonyig. Általában kitűzünk határidőket az ünnepek előtt, de ezeket rendszerint túlteljesítjük.
Majd amikor az idei évben utoljára kikapcsoljuk a gépet, akkor megkezdődik a nosztalgia. Visszatekintünk az elmúlt évünkre, a termék megjelenésekre, a fejlesztésekre, újításokra, és mindenre, amit sikerült elérni. (Ezeket blogok formájában idén is megosszuk veletek!) Végül a karácsonyi szünetben elkezdünk azon gondolkodni, hogy mi újdonságot hozzon a következő év.
Így, és ebben az időszakban született meg a 12 hónap -12 téma ötletünk. 😊 Bízunk benne, hogy tetszett nektek és, hogy a jövő évi terveket is hozzánk hasonlóan izgatottan várjátok majd.
Új hozzászólás