2022. december 20.

2022-ben megjelent társasjáték rendezőink

2022-ben megjelent társasjáték rendezőink
A képekre kattintva tudod megtekinteni az inserteket, a játékok neveire kattitnva pedig a Társasjátékok.com adatlapokat.


Természetesen idén sem maradhatnak el az év végi összegző blogok. Elsőként nézzük meg, hogy mely társasjátékokhoz készítettünk rendezőt.

"A 2022-ben elénk gördülő nehézségek miatt (kiemelendő a szinte állandó alapanyag hiány) a probléma megoldásoké és a gyártásé volt a főszerep. Persze igyekeztünk emellett annyi új terméket készíteni nektek, amennyi csak belefért az időnkbe." - Gondoltam ezt így, amikor elkezdtem írni a blogot, aztán visszagörgettem a Facebook oldalunkat a megjelenések miatt és meglepődtem. Ugyanis minden fennakadás ellenére hoztuk a tavalyihoz hasonló számokat

21 db társasjáték rendezőt alkottunk meg, melyből kiemelendő, hogy három szinte már megának számító mérettel rendelkezdő insert látott napvilágot az Etherfieldshez, az Euthiához és a Korképhez. Emellett két mega insert is készült fadobozzal együtt a Roothoz és az Eldritch Horrorhoz. De ne fussunk ennyire előre. Tekintsük át sorban a megjelenéseket!

De mielőtt belevágnánk fontos megjegyeznem, hogy ezen blogban csak a társasjáték rendezők fognak szerepelni, az egyéb kiegészítők a jövő héten megjelenő év összegző blogban lesznek majd benne.

Januárban csupán egy játékhoz terveztünk társasjáték rendezőt, amely méretéből adódóan megfelel 4 terméknek. Ezért (is) döntöttünk amellett, hogy a insert rendhagyó módon külön-külön is megvásárolható legyen. A szóban forgó játék pedig nem más, mint az Euthia. Aztán februárban ezt a megát egy Teotihuacan frissítés és két új insert követett, melyeket ti szavaztatok meg. Az Egy szép új világ könnyed tervezése után a Caverna igazi fejtörést okozott, hogy miként fér majd el minden egy dobozban (doboztető feltolás nélkül), de végül csak sikerült. 

      

A tavasz az év eleji sok komponenses és megaságok után egy könnyed játékkal és inserttel folytatódott. Apró doboza ellenére úgy éreztük, hogy a Kanagawa megérdemel egy rendezőt. Ezt követte két játék, melyeket szintén ti kértetek/szavaztatok meg. Az egyik a Nagy western utazás 2. kiadása, melynek gyári insertjével elkövették azt a hibát, hogy még kártyavédő nélkül sem férnek vissza a kártyák a helyükre. A másik a Dixit, melyhez két társasjáték rendező készült, egy tokentartós és egy anélkül, így lényegében két dobozban, két insertben az összes kiegészítő tárolható.

    

2022-ben különösen nagy figyelmet kaptatok a szavazásokat és kéréseket illetően, a kölcsönkapott Dixitet és Nagy western utazást ugyancsak egy általatok választott játék, a Kifürkészhetetlen követett, amely az FFG játékokhoz híven megérdemelt egy tisztességes insertet. A kiadónál maradva, megerősítést kaptunk tőletek abban, hogy az Arkham Horror: The Card Game újra kiadott alapjátékához és az akkoriban megjelent Edge of the Earth kiegészítőhöz bizony kell társasjáték rendező. Majd elhagyván a földet kiutaztunk az űrbe egy kis fűszer után kutatva, így készült el a Dűne: Impérium insertje két változatban (játékostáblákkal és anélkül).

      

Az űrutazást után két frissítés jött. A Nyugati királyság építőmesterei insertet sajnos nem tudtuk megoldani "csak frissítés" változattal, mert a legutolsó kiegészítő szinte minden kártyapakli méretét jócskán megnövelte. Ezzel szemben az Arnak elveszett romjainál könnyedén megoldható volt a csak frissítés csomag elkészítése. A gyors frissítések után aztán sorra jöttek az insertek, pontosan 5 db, melyből háromra ti adtátok le voksot.

    

Szinte valódi tavasz búcsúztató - nyár köszöntő témájú társasjátékokhoz terveztünk termékeket ebben az időszakban. A Korkép (Tapestry) Arts and Architecture kiegészítőjének megjelenése után már esélytelen volt mindent belerakni értelmesen a dobozába, ezért nem volt kérdés, hogy készüljön-e hozzá társasjáték rendező. A Juharvölgy krónikája, a Praga Caput Regni és a 7 csoda: Párbaj társasok insertjét ti kértétek, és milyen jó, hogy így tettetek! A 7 csoda: Párbaj különlegessége, hogy ez volt az első társasjáték rendező, melyet csak rajongók által tervezett kiegészítőhöz csináltunk. A beszavazott játékok után aztán elővettünk egy nagy kedvencet a Tavernák Tiefenthalban játékot, ami a komponens mennyiség miatt szintén megérdemelt egy rendezőt.

      

Augusztusban kicsit takarékra vettük a lángot, ezért nyáron csupán két új insertet és egy frissítést készítettünk el. A Merchants of the Dark Road szerelem lett első látásra nálunk, be is szereztünk nyomban a deluxe változatát, azonban a kismadarak azt csiripelték, hogy a bolti változatban nincs semmi "rendhagyó" a dobozban, így hát tettünk bele egy rendezőt. A Merchants of the Dark Roadhoz hasonlóan az Ark Nova is jött és tarolt. Egymást követték a napok, amikor csak ő került elő, és hát mit tehet egy insert tervező az érdekében, hogy gyorsabb legyen a setup? Persze hogy a tolómérőhöz nyúl! 

A kedvenceinkhez való társasjáték rendező gyártás itt még nem ért véget. A Parks Wildlife kiegészítőjének megjelenése után frissítettük az insertet, majd megérkezett hozzánk az Etherfields KS kampány második szállítmánya is, aminek a sok dobozával kezdeni kellett valamit... ;) 

      

Az évet két kölcsönkapott mega és egy partneri játék zárta le. A Root és az Eldritch Horror esetén is az volt a cél, hogy a játék saját dobozaiban vagy akár egyben, fadobozban is tárolható legyen. A két mega insert után egy parányi de annál szükségesebb társasjáték rendező készült el a Galaxy Truckerhez, melynél mindenképp megemlítendő, hogy ő az egyike a Czech Games Edition által hivatalos támogatott insertjeinknek. De erről majd bővebben mesélünk az év összegző blogban a jövő héten!

    

Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ennyi társasjátékot kölcsönadtatok nekünk. Köszönjük a sok segítséget, a támogatást, a biztatást és a kedves szavakat, amit kapunk tőletek 2022-ben.